Amikor a vulkán befejezi aktív életét, még számtalan jel utal az egykori tevékenységre. Ezeket összefoglaló néven vulkáni utóműködésnek nevezzük. Közülük a legismertebbek a gejzírek, az iszapvulkánok (iszapfortyogók), különféle kénes, illetve szén-dioxidos kigőzölések és szénsavas vizek.

A gejzír időszakosan feltörő hévforrás. Működő gejzírjeiről híres pl. a Yellowstone Nemzeti Park és Izland. A gejzír vizének egy része a felszínről származó talajvíz, amelyet a forró kőzetek melegítenek fel.

A gejzír kürtőjében elhelyezkedő víz alulról kapja a meleget. A mélyben érvényesülő hidrosztatikai nyomás miatt azonban a víz 100 °C-nál is magasabbra hevül anélkül, hogy elérné a forráspontot.

Amikor a kürtőben valahol a víz mégis forráspontig hevül (ami adott esetben lehet 120 °C is), hirtelen megindul a gőzfejlődés. Ez a felette elhelyezkedő vizet megemeli és egy része elfolyik a kürtőből. A kevesebb víz miatt a nyomás csökken, a mélyben túlhevített víz nagy része hirtelen gőzzé válik és a kürtő vizét, illetve a kürtőben felette elhelyezkedő vízoszlopot a magasba lövelli. Ez jelenti a gejzír működését.

A lehűlt, visszahulló és a mélyből pótlódó víz újra kitölti a gejzír kürtőjét, miáltal az egész folyamat előlről kezdődik.