A napfoltok környezetében az instabil mágneses tér átkötődhet, stabillá válhat. A napkitörés (fler) az ezekben a mágneses terekben tárolt energiának az átkötődéssel járó hirtelen felszabadulását kísérő hatalmas robbanás. Ennek során a környező napanyag sok millió fokra hevül, miközben az elektromágneses spektrumnak a rádióhullámoktól a röntgen sugarakig terjedő különböző tartományaiban nagy intenzitású sugárzás keletkezik. A röntgensugarak a földfelszínt nem érik el, de a nagy magasságban szálló gépek utasai egy ilyen kitörés idején jelentős besugárzást kaphatnak, és ha például az 1989-es nagy napkitörés idején az űrhajósok éppen űrsétát tettek volna, akkor halálos röntgesugár-adagot kaptak volna. Ezzel egyidejűleg a flerek nagy energiájú részecskéket bocsátanak ki az űrbe.

A flereket intenzitásuk szerint három kategóriába sorolják: az X-osztályba a nagy, az M-osztályba a közepes, a C osztályba a kis intenzitásúak tartoznak. A nagy intenzitású flerek kiterjedt rádiózavarokat okozhatnak, a közepes intenzitásúak kisebb kimaradásokat, a kicsik hatása a Földön alig észre vehető. A flerek a kromoszférában játszódnak le, megfigyelésükhöz általában speciális műszerekre van szükség (spektrohelioszkóp), kivéve az úgynevezett fehér flereket, amelyek fehér fényben is megfigyelhetők. A flerek kialakulása a fellángolás fázisával kezdődik, amelynek során a plazma kifényesedik. Ez kb. 5-10 percig tart. Ezt követi az eruptív fázis, amikor beindul az energia gyors felszabadulása, az elektromágneses hullámok és részecskék kibocsátása. A záró fázis során a fler fényessége csökkenni kezd.

Forrás: Magyar Virtuális Enciklopédia