A csillag fejlődésének végén bekövetkező katasztrofális robbanás, amelynek során rövid idő alatt annyi energia szabadul fel, hogy a csillag napokon át fényesebb lehet az őt tartalmazó galaxis összfényességénél. A szupernóva-robbanás energiájának azonban csak 0,01%-a össz pon tosul az elektromágneses sugárzásba, az energia 1%-a a csillag által ledobott anyag mozgási energiája, az összes többi energiát a robbanás során keletkező neutrínók szállítják el. A szupernóva-robbanáskor a csillagból nagy sebességgel kidobott anyag nehezebb elemekkel dúsítja fel a főleg hidrogénből álló csillagközi anyagot.

Nem minden csillag fejlődése vezet szupernóva-robbanáshoz. A keletkezésekor legalább 8 naptömegnyi anyagot tartalmazó csillagból a belsejében lezajló termonukleáris reakciók végén a csillag magjának gravitációs összeomlása (kollapszus) miatt mindenképpen szupernóva lesz. Kisebb csillagtömeg esetén pedig a termonukleáris megszaladás vezethet szupernó va-robbanáshoz. Ez olyan kettőscsillagoknál következik be, amelyek egyik tagja fehér törpe, és annak felszínére nagy mennyiségű anyag kerül a kísérőcsillagról. A közelmúlt leghíresebb szupernóvája 1987-ben villant fel a Nagy Magellán-felhőben. A Tejútrendszerben 1054-ben felrobbant szupernóva maradványa a Rák-köd. Galaxisunkban négy évszázada (Tycho Brahe és Kepler óta) nem figyeltek meg szupernóvát.

Forrás: Magyar Virtuális Enciklopédia